LAKÁSPIKNIK

Elindítottuk “lakáspiknik”-sorozatunkat!

Minden hónap utolsó szombatján összejövünk, hogy:

  • a demokratikus nevelés és tanulás terén képezzük magunkat;
  • felmerülő dilemmáinkat, kétségeinket egymással megvitassuk;
  • megbeszéljük, mit tehetünk mi közösségként és egyénként a demokratikus tanulás, nevelés, tanítás, egyáltalán a demokratikus viszonyok megvalósításáért;
  • együtt legyünk hozzánk hasonlóan gondolkodó emberekkel.

A piknikre várjuk az egykori Demokratikus Nevelésért Egyesület tagjait, az ELTE TÓK-on tartott demokrácia gyakorlata kurzus hallgatóit, korábbi konferenciáink résztvevőit és mindezek barátait, rokonait és üzletfeleit!

Az első alkalmat január 25-én tartottuk, 12 fővel. A második alkalommal négyen voltunk. Reméljük március 22-én többen leszünk!

A márciusi téma és az olvasmány lista és a jelentkezési link itt következik:

A márciusi piknik témája, amit a szervezők megbeszélésén gondoltunk ki:

A béke problémája mindenféle perspektívából:

  • összefüggés a béke és a demokrácia között
  • “békére nevelés” otthon és az iskolában
  • konfliktusmegoldás és a béke összefüggései

Az alábbiakhoz hasonló kérdéseket szeretnénk feszegetni, és örülnénk, ha ti is elgondolkodnátok, hogy az alábbiak hogyan érintenek titeket, hogyan jelennek meg saját munkátokban vagy privát életetekben! Egy pár írás, amely segíthet átgondolni a dolgokat:

  • John Holt: Az elveszett boldogság nyomában – könyvismertetés
  • John K. Glenn: What Democracy Brings – akinek probléma az angol szöveg le tudja magának fordítani automatikusan: DeepL vagy Google Translator segítségével
  • Fóti Péter: A partneri társas integrációt célzó (demokratikus) nevelési stílus. Az egymást kiegészítő értékek/erények világa.
  • David Gribble: A Legyek Ura: Egy totális félreértelmezés
  • Fóti Péter: Szólásszabadság az iskolában
  • Jason Preater: A te demokratikus gyűlésed
  • Jason Preater: Demokratikus gyűlések mindenhol…

Az idő egy részét a fenti témákhoz kapcsolódó esetmegbeszélésre szánnánk, ha van rá igény. Ehhez tőletek várjuk a (saját gyerekkel, tanítvánnyal, tanárral) megtörtént – vagy aktuálisan történő – esetet, ha van olyan, amit szívesen megvitatnátok a jelenlévőkkel!

Kérjük, részvételi szándékotokat jelezzétek, ehhez kattintsatok ide!  Vagy másoljátok be az alábbi linket:  

A beszélgetést moderálja: Szegedi Gábor, Fóti Péter és Juhász Vera

Az érdeklődőknek e-mailen küldjük ki a részletes információkat (helyszín, tervezett téma stb.)

Ha szeretne értesítést kapni a piknikről, írjon e-mail címünkre: info@ !

További tervezett időpontok: 

  • március 22.
  • április 26.
  • május 24.
  • június 28.

Az eddig visszajelzések alapján az érdeklődők az alábbi témákba merülnének bele szívesen (az igényeket igyekszünk maximálisan figyelembe venni):