Barion Pixel

3. DEMOKRATIKUS NEVELÉS KONFERENCIA

nap
óra
perc
mperc
Keresés
Close this search box.

Lannert Judit és Németh Szilvia

„A jól működő osztályterem”
image_pdfimage_print

kreatív pedagógiai műhely gyakorló pedagógusoknak és érdeklődő szülőknek

A műhelyfoglalkozás célja az, hogy néhány gyakorlati feladat közös kipróbálása által a résztvevők megismerjék a Kreatív Partnerség nemzetközi program pedagógiai szemléletét, alapmódszereit. A workshop alkalmat teremt a saját és tanulói kreativitás profil felrajzolására, osztályteremben vagy odahaza is jól használható eszközökkel.

Röviden a Kreatív Partnerség programról

A Kreatív Partnerség egy olyan pedagógiai megközelítést dolgozott ki, ún. “jól működő osztályterem” elnevezéssel, amely arra bátorítja a tanárokat, hogy úgy alakítsák át osztálytermi munkájukat, hogy a tanórák olyan kihívásokkal legyenek teljesek, ahol a tanulás valós élethelyzetekhez köthető; ahol a tanulók mind fizikailag, mind szociálisan, mind érzelmileg és intellektuálisan is lefoglaltak; s ahol a tanuló saját élményei, megfigyelései és kérdései központi helyet foglalnak el.  A tanulás-tanítás átalakításához művészeti, kreatív alkotási folyamatokat vesznek alapul, ezeket csatornázzák be a tanórai és az iskolai életbe, illetve a szaktárgyi tanításhoz fűződő módszertani technikákat a művészeti gyakorlatból származtatják. Az ilyen jellegű oktatásban a gyermek egész lényével tapasztalja meg a tanulás élményét – a tanulás tehát nem csupán mentális folyamat, hanem olyasvalami, ami testüket, érzelmeiket, társas készségeiket is megmozgatja. Ez a fajta „magas teljesítmény” a gyermekben a jóllét érzését alakítja ki, ami pedig a sikeres tanuláshoz szükséges reziliencia és magabiztosság alapja. E gyakorlati módszerek hatékonysága abban rejlik, hogy közvetlenül hatnak a tanuló kompetencia-, autonómia- és összetartozás-érzésére. Támogatják a fenntartható tanulás két fontos forrását: az aktivitást és a motivációt.

Interjú a programról

(Visited 60 times, 1 visits today)

További előadások, előadók

Lucy Stephens

Lucy Stephens

Explore the learning framework that has evolved from the work of The New School

Bas Rosenbrand

Bas Rosenbrand

Stages of children’s development, from conception to adulthood

Kérd a konferencia értesítőjét!