Barion Pixel

3. DEMOKRATIKUS NEVELÉS KONFERENCIA

nap
óra
perc
mperc
Roman-Melidna

Glashütter Melinda és Bognár Roman

Demokratikus működés, amely a természetes folyamatokat követve született – Mentálhigiénés program kamaszoknak
image_pdfimage_print

– az Arany Iránytű Program alapító tagjai

Az Arany Iránytű egy szakképző iskolában létrehozott mentálhigiénés program. Hét évig tartó kutatásunkban olyan problémákra kerestünk megoldásokat, mint a tanulási motiváció hiánya, a kamaszkori szorongás, depresszió, a korai lemorzsolódás, a kortárs bántalmazás vagy a szerhasználat.

Kiemelt célunk a közösségformálás és az érzelmi intelligencia fejlesztése. Azt tapasztaltuk, hogy minden körülmények között a természetes folyamatokat követve végül valódi, közösen alkotott demokratikus működéshez jutottunk. Érdekes, hogy ez az együttműködés egy olyan közegben jött létre, ahol az a legkevésbé volt feltételezhető. Az eredetileg ellenálló, sőt sokszor ellenséges diákjaink önbecsülése, közérzete javult, megnőtt az együttműködési vágyuk és képességük, visszatért a tanulási motivációjuk. A csoportokból eltűnt a tettlegességig fajuló agresszió, javult a konfliktuskezelési képesség, csökkent a frusztráció.

Ez a fajta folyamat új perspektívát adott a pedagógusoknak is, akiknek a munkája örömtelibb és eredményesebb lett. A program végül orientációs évfolyammá vált, ami nagyon hasznos volt a jól funkcionáló diákok számára is.

Az Arany Iránytű Program elnyerte a Civil díj 2020 Legnagyobb hatású projekt díjat.   A program tapasztalataiból született „A szeretet iránytűje” című könyvünk.

Ajánlott olvasmány:

Ajánlott videó:

(Visited 137 times, 1 visits today)

További előadások, előadók

Lucy Stephens

Lucy Stephens

Explore the learning framework that has evolved from the work of The New School

Bas Rosenbrand

Bas Rosenbrand

Stages of children’s development, from conception to adulthood

Kérd a konferencia értesítőjét!