
Fóti Péter: Demokratikus módszerek a tanulás-tanítás tervezésében
Hogyan vonjuk be a tanulókat az osztályban a a tanulás-tanítás tervezésébe? Hogyan legyenek aktív tagjai az már az előkészületeknek is? Számos tanár el sem tudja

Hogyan vonjuk be a tanulókat az osztályban a a tanulás-tanítás tervezésébe? Hogyan legyenek aktív tagjai az már az előkészületeknek is? Számos tanár el sem tudja

Az iskolát az amerikai milliomos Elmhirst házaspár alapította, akik 1926-ban megvették az dél-angliai Devon megyében Totnes városka melletti, kiterjedt Dartington Hall birtokot. A birtokon számos mezőgazdasági

A gyerekek nemcsak kiválóak a tanulásban; sokkal jobbak benne, mint mi. Tanárként sok időmbe tellett, mire erre rájöttem. Találékony és leleményes tanár voltam, ügyesen gondoltam

A demokratikus iskolák kacérkodnak a gondolattal. Ha fogsz egy demokratikus alapokon működő, kis közösséget bárhol a világban, mely egyik orcáját a szocialista központosítástól fordítja el,

Könyvrészlet a Minding American Education c. könyv John Dewey: Uniting the Child and the Curriculum c. fejezetéből, 105-110. o. Mivel Dewey elkötelezett volt a káros

Részlet a szerző „Iskola kudarcok” c. könyve 2. fejezetéből – Gondolat Kiadó, 1991 1959. október 3. Tegnap három fiatal fiúval utaztam a metrón a Park

Részlet a Principles of Social Reconstruction c. kötet Education c. fejezetéből (1916, 146-147.old) Ahol a tekintélyre szükség van, ott e mellett feltétlenül jelen kell lennie

A gyermekek gondolkodásmódjáról szóló könyvemmel nem az a célom, hogy rávegyem a tanítókat és pszichológusokat arra, hogy a régi alapelveiket újakra cseréljék, arra azonban szeretném

Rózsa Kinga, az egri Kavalkád Egyesület tagjának riportja Marko Koskinen Finnország első online iskolájának alapítója, az alternatív nevelés és az online tanulás szakértője. 2013 májusában

Miért van az, hogy kegyetlenek egymással a gyerekek? – kérdezi Herndon How to Surviwe in Your Native Land c. könyve második része első fejezetében. A fejezet címe

Interjú Chris Mercogliano-val, az 1973 óta működő Albany Free School igazgatójával Írta: Yong Shian Phoon, 2014 május 19. Yong Shian

Részlet a Freedom and Beyond c. kötet The problem of choice c. fejezetéből A kölcsönös bizalom hiánya csak az egyik ok azok közül, amiért a