Barion Pixel

Körbeszélgetés tréning

nap
óra
perc
mperc

Érdeklődés vezette tanulás képzés!

nap
óra
perc
mperc

1 százalék

Támogassa egyesületünket adója 1 %-val!

Summerhill furcsának tűnik a legtöbb ember számára, mert annyira másféle emlékeik vannak a saját iskoláikról. Nekem normálisnak és értelmesnek tűnik, és fel nem foghatom, hogy miért nem működik hasonlóképpen minden iskola a világon“ – írta Hylda Sims, egykori summerhilli diák (író, költő, énekes) visszaemlékezésében. A. S. Neill könyveinek olvasása közben sokunknak pontosan ugyanez jut az eszébe: miért nem működik minden iskola úgy, ahogy Summerhill? Én vagyok fura, hogy ezt gondolom, vagy a világ az, hogy nem ezt gondolja? Más is gondolja rajtam kívül így ebben az országban? Hol vannak ők? Nem lehetne valahogy összejönni és tenni valamit azért, hogy a Summerhill-típusú iskolákat ne csak egy „pihent agyú skót” hóbortjának tekintsék, hanem törekedjenek arra, hogy ellessék mindazt, ami jó benne? Ami jól működik idestova több, mint 90 éve?

Körülbelül ezen a vonalon alakult meg egyesületünk 2011-ben. Összejött egy pár álmodozó idealista, aki úgy gondolta, az a normális, ha a gyerekre nincsenek mesterségesen fabrikált szabályok ráerőltetve – és ez az iskolára is vonatkozik. Összejöttünk és alapítottunk egy … hát, ha iskolát mindjárt nem is, de legalább egy egyesületet. A nevünk Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület lett. A tagjaink száma egyre nő, és látjuk, hogy az igény egyre nagyobb a demokratikus nevelés/oktatás iránt. Készítettünk honlapot, írogatjuk gondolatébresztő és – formáló cikkeinket: terjesztjük a „Tant”. Közben Magyarországon is megnyitott az első demokratikus iskola, a Horizont, és egyre több olyan tanulóközösség alakul, melyekben demokratikus irányelvek mentén próbálnak berendezkedni, például a Szentendrei-szigeten működő Malom-Alom. A világon szerte kb. 300 ilyen iskola létezik, többek között Lengyelországban, Litvániában, Ukrajnában is – csak, hogy Európa legkeletibb régiójából hozzunk példát. 

Hogy hova fog fejlődni az egyesület, azt még mi sem tudjuk. Vannak vízióink, vágyaink, álmaink és mindenki azt teszi hozzá a munkához, amit tud és szeretne. Közgyűléseinken családias beszélgetések közepette bátorítjuk és inspiráljuk egymást arra, hogy elhiggyük, a demokratikus nevelés és oktatás az, ami normális. És hogy mindennek a sok álomnak egyszer be is kell következnie. Lehet, hogy az első családtagunk az unokánk lesz, akit majd egy ilyen iskolába viszünk egy bizonyos szeptember elsején… De nem csüggedünk, kivárjuk.

Egyesületünk részt vesz a hazai oktatás javítására törekvő mozgalmakban. Terveinkben szerepel egy képzés elindítása is, melyben a demokratikus iskolák működtetésének mikéntjét szeretnénk megmutatni. Továbbra is népszerűsítjük a demokratikus nevelést és oktatást. A demokratikus iskolák legfontosabb szervéről, a gyűlésről részletes kiskátét állítottunk össze.

Mint minden egyesületnek, nekünk is szükségeltetik némi pénzmag a puszta létezéshez is. Ezért kérünk, ha egyetértesz céljainkkal, adományozd adód 1%-át a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület javára.

Adószámunk:18506082-1-13

Köszönjük támogatásod!

Ha van kedved belépni, szeretettel várunk egyesületünk tagjainak sorában. Belépni itt lehet.

Olvasd el legnépszerűbb cikkeinket:

vagy azokat, amik nem kaptak elég figyelmet, de nagyon jók (szerintünk):

 

 

Elnök: Fóti Péter (peter.foti@runbox.com)

Székhely: 2094 Nagykovácsi, Séta utca 5/a.

Számlaszám: 1070 0426 6829 6991 5110 0005 CIB

{jcomments on}

 

 

 
(Visited 20 times, 1 visits today)
Fóti Péter

Fóti Péter

Szerkesztő

Hasonló cikkek

Közgyűlési jegyzőkönyv 2023. április 22.

Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület Helye: Budapest, V. Nádor utca 15. 106 terem Ideje: 2023. május 22.  9:30 óra Jelen vannak: jelenléti ív szerint (tagok neve, lakcíme, saját kezű aláírásával) Fóti Péter elnök megállapítja, hogy az egyesület 55 tagjából

Tovább olvasom »
pódium beszélgetés

Pódiumbeszélgetés John Holt: Túlélés vagy tanulás? c. könyvéről + Egyesületi közgyűlés 2023. április 22-én szombaton 9:30-kor

Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot és minden érdeklődőt egyesületünk következő rendezvényére és közgyűlésére. Helyszín: Budapest V. Nádor utca 15. I. emelet CEU 106-os terem On-line részvétel lehetséges: https://us02web.zoom.us/j/4495435335 9: 30 – Pódiumbeszélgetés John Holt: Túlélés vagy tanulás? c. könyvéről kb.

Tovább olvasom »