David Gribble video-interjú (angolul)

Interjú David Gribble-lel, a Sands School alapítójával

Aki kérdez: Fóti Péter

Első emlékem David Gribble-ről, amikor megnyitotta a 2011-es Nemzetközi Demokratikus Iskolahálózati találkozót, amit az általa (+2 tanár + gyerekek) alapított Sands iskola rendezett. Beszéde rövid volt, és idézte Dumbledore szavait: “Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!” (persze angolul). A konferencián, ami nagyon sokat adott nekem, Davidről csak annyi emlékem maradt, hogy egyszer ebédnél együtt ültünk Jerry Mintz-zel (aki a fiamat ping-pongozni is tanította), és arról beszélgettünk, hogy mennyire jó a művészeti nevelés a Waldorf iskolákban. Én Dáviddal együtt nem tartottam nagyra a szerintem sematikus és egyforma rajzokat, de Jerry ebben nem talált kivetnivalót.

Daviddel újra egy év múlva találkoztam az Európai Demokratikus Iskolaközösség konferenciáján Freiburgban. Dávid több előadása közül az egyik különösen megragadt az emlékezetemben, amiben arról beszélt, hogy miért nem tud a demokratikus iskolarendszer gyorsabban növekedni. Megragadott beszédében az, hogy az egyik legfontosabb alapító atya A. S. Neill is kicsit ludas ebben, mert sokszor szélsőséges, provokatív és túlzó kijelentésekre ragadtatta magát.

Szorasabb kapcsolatunk a konferencia után kezdődött, amikor David elkezdett a Wikipédia “demokratikus nevelés” címszaván dolgozni, és én igyekeztem segíteni neki.

Időközben elolvastam sok könyvét, amik közül háromról az alább látható rövid interjúban kérdezek is. Az első, a “Real Education” 15 demokratikus iskoláról szól, amelyek döntő részét David meg is látogatta, miután 60 évesen visszavonult a tanítástól. A másik könyv, olvasási időrendben nekem későbbi, a “Considering Children” cimű, amit magyarul “Figyelembe venni a gyerekeket”-re fordítanék. Ennek a könyvnek a hatása számos cikkemben is tükrőzödik, (mint pl. a gyerekek morális fejlődéséről szóló). 

A harmadik könyv, ami az angol nyelvű interjúban szóba kerül, a “Worlds Apart” című, amiben David összeveti a tradicionális iskolák ideológiáját a demokratikus iskolákéval. A blogunkon ebből a könyvből is van egy kis fordítás.

A videófelvétel 2014 novemberében készült, amikor a Sands iskolában tett látogatásom idejére Lynette (David felesége) és David meghívott magához lakni. Az öt náluk töltött este során, sok órát beszélgettünk. Az interjút az utolsó este vettük fel. David Gribble idén 82 éves.

David Gribble egyéb írásai a honlapunkon:

David Gribble saját honlapja: http://www.davidgribble.co.uk/

A Real Education teljes szövege angolul itt olvasható: http://www.arvindguptatoys.com/arvindgupta/real-education-dg.pdf

(Visited 10 times, 1 visits today)
Fóti Péter

Fóti Péter

A demokratikus nevelés elkötelezett szószólója

Share on facebook
Share on email
Share on linkedin

Hasonló cikkek

Közgyűlés

Egyesületi Közgyűlés 2022 október 8-án szombaton 10.00-kor

személyes és online Helyszín: Budapest 1022 Herman Ottó út 27/a. I.em. 4. Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot és szimpatizánst! A közgyűlés nyilvános, bárki jöhet, és bárki tehet javaslatot napirendre. Napirendi javaslatok eddig: Napirend: Közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása (levezető, jkv-vezető, hitelesítők, stb.) Napirend összeállítása

Tovább olvasom »

Kapriole:szabad, demokratikus iskola

(részletek az iskola bemutakozó füzetéből) fordította: Felvidéki Szilvia Az 1997 óta államilag engedélyezett  Kapriole egyike a Németországban működő kb. 1oo demokratikus iskolának. Mintegy 15o diákjával az egyik legnagyobbnak számít a Szabad Alternatív Iskolák Szövetségének (BFAS) egymással összefogásban álló intézményei közül.

Tovább olvasom »