Barion Pixel

Körbeszélgetés tréning

nap
óra
perc
mperc

Érdeklődés vezette tanulás képzés!

nap
óra
perc
mperc

Dartington Hall demokratikus iskola (1926-87)

Dartington Hall

Az iskolát az amerikai milliomos Elmhirst házaspár alapította, akik 1926-ban megvették az dél-angliai Devon megyében Totnes városka melletti, kiterjedt Dartington Hall birtokot. A birtokon számos mezőgazdasági és ipari vállalkozás mellett egy iskolát is létrehoztak, amelyet eleinte maguk igazgattak. 1930-ban döntöttek úgy, hogy az iskolának saját igazgatóra van szüksége.

Választásuk az akkora már iskolaigazgatói tapasztalattal rendelkező William Burnlee Curry(1900-1962)-re esett. Curry 1957-ben egészségügyi okokból visszavonulni kényszerült. 1962-ben autóbaleset áldozata lett.

Curry után az iskolának még hat igazgatója volt. Az iskolaigazgatókat a Dartington Hall-i birtok intéző bizottsága választotta ki, nem mindig szerencsés kézzel. Ennek ellenére az iskola prosperált. Elveiben továbbra is úgy működött, mint azt Curry kialakította.

Az iskola bezárásáról a birtok intézői döntöttek 1987-ben, a gyerekek és a tanárok ellenére. Az iskola három volt tanára az iskola bezárása után a gyerekek egy részével együtt megalapította a SANDS demokratikus iskolát a közeli Ashburton-ben. Ez az iskola jelenleg is működik. A Dartington Hall-i iskola múltjáról az egykori tanárok és diákok által működtetett honlapon található még információ: . Ma azok az iskolák, amelyek a Dartington Hall-i iskolához hasonló önkormányzatokat működtetnek, demokratikus iskolának nevezik magukat. Világszerte 200 és 300 között van a számuk. Nemzetközi szervezetük a IDEC (International Democratic Education Conference), Európai szervezetük az EUDEC (European Democratic Education Community). Ennek magyar tagszervezete a 2011-ben alakult Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület , azaz ez a honlap, ahol ez a cikk is olvasható!

Itt összegyüjtöttük mindazt, ami magyarul az iskoláról hozzáférhetö:

(Visited 9 times, 1 visits today)
Fóti Péter

Fóti Péter

Szerkesztő

Hasonló cikkek

Közgyűlési jegyzőkönyv 2023. április 22.

Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület Helye: Budapest, V. Nádor utca 15. 106 terem Ideje: 2023. május 22.  9:30 óra Jelen vannak: jelenléti ív szerint (tagok neve, lakcíme, saját kezű aláírásával) Fóti Péter elnök megállapítja, hogy az egyesület 55 tagjából

Tovább olvasom »
pódium beszélgetés

Pódiumbeszélgetés John Holt: Túlélés vagy tanulás? c. könyvéről + Egyesületi közgyűlés 2023. április 22-én szombaton 9:30-kor

Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot és minden érdeklődőt egyesületünk következő rendezvényére és közgyűlésére. Helyszín: Budapest V. Nádor utca 15. I. emelet CEU 106-os terem On-line részvétel lehetséges: https://us02web.zoom.us/j/4495435335 9: 30 – Pódiumbeszélgetés John Holt: Túlélés vagy tanulás? c. könyvéről kb.

Tovább olvasom »