Barion Pixel

Jerry Mintz: Szabadság és Demokrácia az Oktatásban

Elte Eötvös kiadó 2013 – a Demokratikus Nevelésért Kiadó közremüködésével

2500 Ft

MEGOSZTOM:

Facebook
WhatsApp
Email

Leírás

A demokratikus oktatás nem csupán azzal állítja kihívás elé a mai tradicionális, steril, mechanikusan tanító iskolarendszert, hogy demokratikus folyamatokat vezet be az oktatásba, hanem azzal is, hogy a tanulásról alapjában véve egész másképp gondolkozik. Jerry Mintz a könyv lapjain jól érzékelteti, hogy tanárként igazán bízik a gyerekekben, és abban, hogy ha azt nem fojtják el, olthatatlan kíváncsiság él bennük a világ iránt, amit hasonló gondolkodású felnőttek segítségével képesek is megismerni, sőt akár jobbá is alakítani! Ez a gyerekek iránti bizalom nemcsak elméletekből, hanem a gyakorlatból is táplálkozik, hiszen Jerry maga is százával tanított olyan fiatalokat, akik bebizonyították, hogy képesek értelmes, lelkiekben gazdag életet élni. A tapasztalat bizonyítja, hogy tudásuk, készségeik ugrásszerű fejlődésnek indulnak, ha azt tanulhatják, amit érdekesnek és hasznosnak találnak. A szerző számára mindez elválaszthatatlan az iskolagyűlésektől és a többi demokratikus elemtől. Az iskolák csak akkor válhatnak valódi tanulóközösségekké, ha a változásnak erre az útjára lépnek. A gyerekek ezáltal válnak aktív állampolgárokká, és így törhetnek ki a mai iskolairányítás szemléletéből, amely az ellenőrzésre és mérésekre fekteti a hangsúlyt. A könyv sok példával igazolja, hogy léteznek és létrehozhatók ilyen közösségek. Mindez nagy segítség lehet szülőknek, tanároknak vagy akár gyerekeknek, hogy az első lépéseket megtegyék a „demokratizálódás” irányába. (Fóti Péter)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Érdeklődés vezette tanulás képzés!

nap
óra
perc
mperc