Barion Pixel

3. DEMOKRATIKUS NEVELÉS KONFERENCIA

nap
óra
perc
mperc
Keresés
Close this search box.

TOVÁBBKÉPZÉS

Önismeret, tanulási típusok és a tanulás fázisai

David A. Kolb tapasztalati tanulás elmélete
Mottó: Jó gyakorlatok, jó elmeletek, jó beszélgetések!

A tanulás sokszínűsége: Kolb elmélete és a tanári munka kihívásai

Önismeret - tanulási típusok és a tanulás fázisai

Valamikor 30 évvel ezelőtt hallottam először David A. Kolb nevét Pécsett egy tanárok számára rendezett Nyári Pedagógiai Egyetemen. Miközben Kováts Eszterrel először tartottunk Gordon tréninget a tanári hatékonyságról, addig kanadai tanárok egy másik teremben David Kolb számomra addig ismeretlen elméletéről beszéltek. Így bár a szemináriumon nem tudtam részt venni, de a hallgatókon és az ő sillabuszukon keresztül értesültem a dologról. Nemsokára megszereztem Kolb könyvét, és a tőle tanultakat egyre tudatosabban alkalmaztam a Gordon tanfolyamokon. Ez a tudatosság két dolgot jelentett: egyrészt igyekeztünk a Gordon foglalkozásokat úgy felépíteni, hogy a tanulás különböző lépcsői egymás után következzenek:

Másrészt pedig arra is próbáltunk vigyázni, hogy ezeket a köröket ne mindig ugyanott kezdjük el, így lehetőséget adva arra, hogy minden résztvevő be tudjon kapcsolódni a tanulási folyamatba. (Mert mindenki akkor tud jól bekapcsolódni, ha a kör az ő erős oldala felől kezdődik. Emiatt  az iskolai tanulás csak a nagyon teoretikus beállítottságú gyerekeknek kedvez!)

A szemináriumon a résztvevők meg fognak ismerkedni egy, Kolb által kidolgozott egyszerű teszttel, amelynek segítségével megtudhatják magukról azt, hogy a tanulással kapcsolatban melyik az erős oldaluk, és milyen képességeiket lenne érdemes fejleszteni ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan és sok szituációban tudjanak tanulni. Másrészt lehetőséget fogunk teremteni arra is, hogy megérezzek, milyen különbséget jelent az, hogy egy csoportban azonos vagy különböző tanulási típusú emberek vannak együtt.

demokratikus nevelés

Kérdésekkel, amelyekkel foglalkozunk

Képzés részletei

David A. Kolb tapasztalati tanulás elmélete

Érdeklődőknek, tanároknak, szülőknek
20.000 Ft
  •  

David A. Kolb tapasztalati tanulás elmélete

Egyesületi tagoknak
15.000 Ft
  •  
(Visited 278 times, 2 visits today)