Rohácsi Kristóf és Sall Zsófia

Gyermekrészvétel jogi szabályozása és megvalósulása egy alapítványnál, kiskorú kollégánk részvételével

A gyermekrészvételi jog nemcsak jogként, hanem alapelvként is megjelenik az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében, hazai megvalósulása, normatív szabályozása mégis igen elmaradott. A gyerekjogok, és különösen a gyermekrészvételi jog mozgalmi jellegű fejlődése Magyarországon is olyan helyzetet teremtett, ahol a gyakorlatban megvalósuló gyermekrészvétel biztonságát és érdemi mivoltát garantáló szabályozás és keretek kidolgozása még a jövő feladata.

Mi is a gyerekrészvételi jog?

Sokak első zsigeri gondolata, hogy egy gyerek nem elég érett ahhoz, hogy önálló és felelős döntést hozzon a saját életét érintő kérdések kapcsán. Azonban a gyerekrészvétel nem erről, illetve nem csak erről szól. Sokkal inkább arról, hogy megfelelő információkhoz juttatva a gyerekeket, részletesen átbeszélve velük a döntési helyzeteket, lehetőségeket, közösen döntsünk az őket érintő élethelyzetekben.

Hogyan valósul meg a részvétel egy alapítványnál?

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány több mint hét éve dolgozik közvetlenül együtt kiskorú kollégáival. A program hozzájárul ahhoz, hogy munkánk során a mai fiatalokat érintő problémákról hitelesen, a gyerektapasztalatok révén tudjunk kommunikálni, edukálni. A Kiskorú Kollégák csapata 13-17 évesekből álló, jelenleg tízfős tanácsadó csapat, akiket változatos formában és módszerrel von be az Alapítvány a munkájába. A program sikereinek és kihívásainak részletesebb ismertetésén keresztük Kristóffal közösen bemutatjuk, hogy miért olyan fontos a gyerekek részvétele, minden őket – akár közvetetten – érintő kérdésben.

Ajánlott oldalak: