- Részletek
- Közzétéve: 2015. április 04. szombat, 07:42
- Közzétette: Fóti Péter
- Találatok: 7895
Fóti Péter: Egy (nem magyarországi) Waldorf iskola belülről
Az élet úgy hozta, hogy szeptember 1-től a fiam egy Waldorf iskola tanulója. Nem árulom el, hogy melyik iskola, mert nem akarok kárt okozni az iskolának. Egyszerűen a világon létező 1000-nél is talán valamivel több Waldorf iskola egyikéről van szó.
Mi baj van ezzel az iskolával? A válasz attól függ, hogy mit tekintünk normálisnak. Ha az a normális, hogy a gyerekek osztályokra bontva, ahogy az évek haladnak minden nap egy terembe zárva tanulnak, akkor a Waldorf iskola jó. Ha valaki nem tartja egészen normálisnak az évfolyamokra bontást, és azt, hogy a gyerekeknek azt kell tanulniuk, amit a felnőttek (elsősorban Rudolf Steiner) kitalált, hogy jó nekik, akkor az iskola nem normális.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. október 12. szombat, 10:49
- Közzétette: Fóti Péter
- Találatok: 1591
Méltatlanul ismeretlen cikkeink
Az alább fesorolt cikkek különféle okokból jutottak sanyarú sorsra: vagy még akkor kerültek a blogra, amikor még a kutya se olvasott minket, vagy elfelejtettük hirdetni őket a facebookon, vagy és persze ez is előfordul, kevés ember számára érdekesek. Erre a lapra ezek kerülnek fel.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. július 25. csütörtök, 14:41
- Közzétette: Fóti Péter
- Találatok: 36796
Helmut Zöpfl: A kis herceg a Pedagógusnál
- Jó napot! - mondta a kis herceg.
- Egész mondatokban beszélj! - javította ki a Pedagógus. - Úgy mondják: Jó napot kívánok neked! Mondd lassan utánam!
- Jó napot kívánok neked! - mondta illedelmesen a kis herceg.
- Jól van! - nyugtázta a Pedagógus, majd elővett a zsebéből egy könyvecskét.
- Hát ez meg mi? - kérdezte a kis herceg.
- Beírok neked egy jó jegyet a jó magaviseletedért. - válaszolta a Pedagógus - Akarsz az iskolámba járni? - kérdezte aztán.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. június 10. hétfő, 12:30
- Közzétette: Miskolczy Zsuzsanna
- Találatok: 6654
És kell-e egyáltalán nevelés? - Benda Judit Summerhillről beszélgetett dr. Vekerdy Tamással
"Viszonylag friss felfedezés, hogy a „boldogsághormon” - az endorfin - a kommunikáció révén szaporodik az emberi agyvelőben. És Summerhill egy kommunikatív közeg a tanárok és a különböző diákok között, ami egy nagyszerű lelemény, és abszolút fejlesztő. Ebben a közegben természetesen juthatunk el olyan kérdésekig mint például, hogy az életnek kell-e örülni."
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 22. szerda, 07:21
- Közzétette: Miskolczy Zsuzsanna
- Találatok: 8634
John Taylor Gatto: Az iskola ellen
Arról, hogy hogyan és miért nyomorítja meg a gyerekeinket a közoktatás
Forrás: Against School
Harminc éven át tanítottam Manhattan néhány legrosszabb és néhány legjobb iskolájában, és ez idő alatt az unalom szakértője lett belőlem. Az unalom mindenütt ott volt a világomban, és ha az ember megkérdezte a gyerekektől – ahogy gyakran tettem –, hogy miért unatkoznak annyira, akkor mindig ugyanazt válaszolták: Mert a feladat hülyeség, mert értelmetlen, mert már ismerik. Azt mondták, valami valódi dolgot szeretnének csinálni, nem csak ücsörögni. Azt mondták, a tanárok láthatólag nem sokat tudnak az adott tárgyról, és világos, hogy nem akarnak többet tanulni róla. És a gyerekeknek igazuk volt: a tanáraik éppen annyira unatkoztak, mint ők.
Az unalom mindennapi jelenség a tanárok életében, és aki egy kicsit is időzött már tanári szobában, az tanúsíthatja, hogy az energiaapály, a nyafogás, a csüggedtség jelen van. Ha megkérdik a tanároktól, hogy miért unatkoznak, rendszerint a gyerekeket hibáztatják, ahogy ez várható is. Ki ne unatkozna, ha faragatlan gyerekeket kellene tanítania, akiket csak az osztályzatok érdekelnek? Ha ugyan érdeklik őket. Természetesen a tanárok maguk is ugyanannak a tizenkét éves kötelező oktatásnak a termékei, amelyik annyira untatja a diákjaikat, és iskolai alkalmazottként jóval szigorúbb szervezetnek a rabjai, mint a gyerekek. Kit lehet hát hibáztatni?
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 02. csütörtök, 06:59
- Közzétette: Miskolczy Zsuzsanna
- Találatok: 6039
Erica Goldson: Itt állok
A New York állambeli Coxsackie Athens High School 2010-es rendhagyó és felkavaró évzáró beszéde, mely végigsöpört a világhálón. (www.americaviaerica.blogspot.com)
Elmesélek egy történetet egy fiatal, de buzgó zen szerzetesről, aki egy nap odament mesteréhez ezzel a kérdéssel: “Ha nagyon keményen és szorgalmasan dolgozom, mennyi időbe telik majd nekem, hogy elérjem a zen állapotot?” A mester elgondolkodott, majd azt felelte: “Tíz évbe.” Akkor a tanítványa azt kérdezte: “De ha nagyon-nagyon-nagyon igyekszem, és mindent beleadok, akkor mennyi időbe telik?” A mester: “Hát, akkor húsz évbe.” “De ha igazán, tényleg nagyon igyekszem, akkor hány évbe?” – kérdezte a szerzetes. “Harminc évbe.” – vágta rá a mester. “Én ezt nem értem – mondta csalódottan a tanítvány – ha keményebben dolgozom, akkor tovább fog tartani? Miért mondod ezt?” A mester így felelt: “Ha fél szemedet a célra szegezed, akkor csak fél szemed lehet az oda vezető úton.”
Én éppen ezzel a dilemmával találtam magam szembe az amerikai oktatási rendszerben. Annyira koncentrálunk a célra, legyen az akár egy dolgozat megírása vagy osztályelsővé válás, hogy közben nem jut időnk a tanulásra. Minden eszközt felhasználunk, hogy eredeti célunkat elérjük.
Sokan azt gondolják, hogy ha egyszer sikerült valakinek egy dolgozatot jól megírni vagy eljutni addig a megtiszteltetésig, hogy az évzáró beszédet elmondhatja, akkor igazán tanult valamit az az illető. Hát, igen, valamit biztosan tanult, de nem annyit, amennyit tanulhatott volna.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 01. szerda, 12:21
- Közzétette: Fóti Péter
- Találatok: 6142
Summerhill dráma
játékfilm, BBC 2008, magyar felirattal
Az angol oktatásügyi kormányzat az 1990-es évek végén elhatározta, hogy bezáratja a világhires Summerhill iskolát, amelyet 1921-ben hozott létre a skót A.S. Neill. Az iskola mindig is a közismert angol tolerancia próbaköve volt számos okból. Az egyik ilyen ok az volt, hogy az iskolában kezdetektől fogva nem volt kötelező az órák látogatása, a gyerekek annyit játszhatnak, beszélgethetnek amennyit kedvük tartja. Az iskola felfogása szerint az akademikus tanulás nem fölérendelt tevékenysége a gyerekkornak. A tolerancia másik próbaköve az, hogy az iskolában egy valódi iskolai önkormányzat működik, amely nem csupán nevetséges kérdésekben dönt, hanem egy ember egy szavazat elve alapján tényleges és széles hatásköre van.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. április 26. péntek, 12:37
- Közzétette: Miskolczy Zsuzsanna
- Találatok: 6984
Vargha Balázs: Embernek való iskola
Bár Vargha Balázs a cikket több mint negyven évvel ezelőtt írta, ma is nagyon igaz és aktuális minden szava. Szól a "hátrányos helyzetről", a verbalizmus károsságáról, a túlterhelésről, a tanulás valódi mechanizmusáról, az egész napos iskola realitásáról (1972-ben!) és a (még ma is sok helyen tapasztalható) "dickensi élményekről". Ugyanakkor kiutat is felkínál a befogadó olvasó számára, többek között azt, "ami pénzbe se kerül: a merev, frontális óravezetés helyett teret adni a gyerekek kíváncsiságának, ötletességének, alkotókészségének.. ." Jó olvasást!
Megjelent: Új Írás 1972/6. 105-114. o.
1. A »hátrányos helyzet«
Az általános iskola demokratikus oktatási intézmény: minden gyerek számára egyforma, ingyenes lehetőséget ad a tanulásra.
A jelenleg még általánosan érvényesülő oktatási módszerek mellett azonban az iskolában nem demokratizmus érvényesül, hanem a bibliai törvény: „akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.”
- Részletek
- Közzétéve: 2013. április 23. kedd, 16:10
- Közzétette: Fóti Péter
- Találatok: 7529
John Holt: Az elveszett boldogság nyomában - könyvismertetés
John Holt Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv c. könyvéről (magyarul megjelent 2007-ben. Fordította: Barta Judit. Kétezeregy Kiadó, Budapest)
Számomra olyan jelentősnek tűnik ez a könyv, mint az összes általam eddig olvasott könyv együttvéve. Jean Liedloff leírja és megmutatja benne, hogy a kisbabák akkor fejlődnek legjobban egészség, boldogság, intelligencia, függetlenség, önállóság, bátorság és együttműködés tekintetében, ha a humán biológiai tapasztalat „kontinuumában” születnek és nőnek fel. Úgy, ahogy a „primitív” anyák szülik meg és nevelik fel csecsemőiket, s ahogy vélhetően mindig tették ezt az emberi létezés évmilliói során. Nagyjából egy évig, amíg a kúszó-mászó, felfedező időszak el nem kezdődik, a csecsemők élvezik és igénylik az anyával való folyamatos fizikai kapcsolatot (vagy egy olyan valakiét, akit ugyanolyan jól ismernek és megbíznak benne). Néhány ezer évig a kisbabák mindig megkapták ezt a folyamatos fizikai érintkezést, és minden újszülött – mit sem tudva a történelemről, de mindent tudva saját állati természetéről – elvárja, követeli ezt, és rettentően szenved, ha nem kapja meg.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. március 06. szerda, 12:02
- Közzétette: Miskolczy Zsuzsanna
- Találatok: 8535
Fóti Péter: Miért nem tehetnek fel a gyerekek kérdéseket az iskolában?
Számos probléma mellett a mai iskolát jellemző dolog az, hogy ott nem a gyerekek, hanem a tanárok kérdeznek. A mai iskolát általában az jellemzi, hogy a tanárok elmondanak valamit, és azután kérdéseket tesznek fel, amelyek arra vonatkoznak, hogy vajon a gyerekek emlékeznek-e arra, amit a tanár mondott, hogy ahogy erre mondják: megtanulta-e a tananyagot, amit elmondtak neki. Mindezt abban a hitben teszik a tanárok, hogy ezzel felkészítik a gyerekeket arra, hogy beilleszkedjenek a modern társadalomba. A magam részéről egyre inkább azt érzem, hogy ez a fajta nézet egészen hamis és félrevezető. Sokkal inkább egyet értek David Gribble-lel, aki így beszél tanári pályafutásáról:
"A legtöbb ember, a legtöbb iskola, amelyik érdekes és újszerű eszmékkel indul, lassan megindul visszafele a konvencionális irányba, míg én a másik irányban indultam el.