Megosztás

W. B. Curry: Miért nem osztályzunk és miért vagyunk a verseny ellen?

Részlet a szerző 1947-ben megjelent "Education for Sanity" (Hogyan neveljünk egészséges gyereket?) c. könyvének 4. fejezetéből (87-92. oldal)
 

LÁTOGATÓ: Nem láttam sem osztály-kiválósági sorrendeket, sem egyéni eredményeket felsoroló listákat az iskolában. Ebben az iskolában nincs verseny a diákok között?

IGAZGATÓ: Olyan verseny nincs, amit mi szándékosan generálnánk. Egyfajta természetes, spontán versengés úgyis elkerülhetetlen, de nem hiszek a szándékosan felkorbácsolt versengési lázban és abban sem, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy erőfeszítésekre ösztönözzük a diákokat.

Megosztás

Fóti Péter: Az érzelmi és értelmi nevelés és oktatás ellentmondásai

A gyerekek neveléséről és oktatásáról számtalan cikk, könyv jelenik meg. Jó részük meglehetősen lapos olvasmány, mert nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az oktatás, nevelés egy komplex folyamat, és nem tisztázza azt a kérdést, hogy milyen értékeket szeretne a mai felnőtt generáció átörökíteni. A tanárok legnagyobb része is úgy látja, hogy feladatuk csupán az, hogy a gyerekeknek praktikus ismereteket adjanak át, hogy azok ezzel felszerelkezve megbirkózhassanak az élet problémáival.

Ez a szemlélet bukkant fel egy beszélgetésben, amelyet Mario Montessori és A. S. Neill folytatott az amerikai Redbook magazin lapjain 1964-ben. Mario Montessori elmondta, hogy anyja a világhíres pedagógus micsoda eredményeket ért el a kis gyerekek írás és olvasás tanításába, és elmesélte azt is, hogy a gyerekek írástudatlan szülei is eljöttek Montessorihoz, azzal a kérdéssel, hogy ők is meg szeretnének tanulni írni olvasni. Érthető, hogy Montessori büszke volt erre, és meg volt lepődve, amikor Neill az elmondottak hallatán kifakadt:

Amikor az oktatásról beszélsz, akkor az elemi ismereteket érted, a három R-t (Reading, wRiting, aRitmetic) a tudományokat, én viszont az élet dinamikájára gondolok, arra hogy hogyan akadályozzuk meg a gyereket abban, hogy a Gestapó tagja legyen, hogy gyűlölje a színeseket, és hasonlók. A világ betegsége. Engem az érdekel, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne gyűlöljenek, hogy ne legyenek életellenesek.

Megosztás

Lev Tolsztoj és a Jasznaja Poljana-i iskola

Míg Locke és Rousseau csupán a gazdagok gyerekeinek nevelésével foglalkozott, addig Lev Tolsztoj egy iskolát hozott létre a parasztgyerekek számára. Az iskola saját földbirtokán Jasznaja Poljánában Oroszországban működött a 19. Század második felében. Az iskola, amelynek életéről írásaiban beszámol elsősorban a tanárok kezdeményezéseinek figyelembevételével jött létre, az mégis a gyerekek kívánságait is figyelembe véve szabadon fejlődött. A gyerekeknek joguk volt távol maradni az iskolától, vagy iskolába jönni, joga volt nem figyelni a tanárra, ugyanakkor a tanárnak joga volt egy gyerek felvételét osztályába elutasítani, és befolyását latba vetni meggyőzni a gyerekeket dolgokról a közösségben, ahol azok többségben voltak. Tolsztoj ragaszkodott ahhoz, hogy csak az erőszak és a kötelezés hiányában maradnak fenn a természetes jó kapcsolatok  a tanárok és a gyerekek között.

Megosztás

Herbert Kohl nyílt levele Barack Obama oktatási miniszterének, Arne Duncannek

Herbert Kohl amerikai pedagógus, az alternatív és progresszív oktatás egyik híres szószólója; harminc könyv szerzője.

Kedves Arne Duncan!

Egy nemrég közölt interjúban, amit a NEA Today közölt, azt mondta a 36 gyerek című könyvem kapcsán: "Olvastam még főiskolás koromban … és … írtam a könyvről az egyik egyetemi esszémben, és sokat beszélgettem a könyvről, azzal kapcsolatban, hogy milyen kihívást jelent tanárnak lenni egy nehéz sorsú közösségben. A könyv nagy hatással volt rám."

Amikor a 36 gyerek című könyvemet írtam 1965-ben, akkor általános volt a hit, hogy az afrikai származású amerikai tanulók, néhány kivételtől eltekintve nem képesek egy magas akadémia szinten "működni". A könyvet azért írtam, hogy megmutassam egy ellenpéldán, amit magam alkottam a saját osztályomban, hogy ez egy cinikus és rasszista nézet, és hagytam tanulóim kreativitását és intelligenciáját önmagáért beszélni. Célom az volt, hogy megmutassam, hogy milyen fontos lenne egy érdekes és bonyolult tantervet készíteni, amely integrálja a művészeteket és a tudományt , és felhasználja a gyerekek saját kultúráját és tapasztalatait a tanulás inspirálására. Tanári pályafutásom elején felfedeztem, hogy a tanulás akkor működik a legjobban, ha olyan eszmékre, kihívásokra, tapasztalatokra támaszkodik, amelyek maguk foglalkoztatják a tanulókat. Egész 45 éves pályafutásom igazolta ezt a tapasztalatot. Ma messze vagyunk a 60-as évektől.

Megosztás

Helmut Zöpfl: A kis herceg a Pedagógusnál

 

- Jó napot! - mondta a kis herceg.

- Egész mondatokban beszélj! - javította ki a Pedagógus. - Úgy mondják: Jó napot kívánok neked! Mondd lassan utánam!

- Jó napot kívánok neked! - mondta illedelmesen a kis herceg.

- Jól van! - nyugtázta a Pedagógus, majd elővett a zsebéből egy könyvecskét.

- Hát ez meg mi? - kérdezte a kis herceg.

- Beírok neked egy jó jegyet a jó magaviseletedért. - válaszolta a Pedagógus - Akarsz az iskolámba járni? - kérdezte aztán.

Megosztás

John Holt: Árulkodás és csend

(Két részlet a szerző "How Children Fail" c. könyve második fejezetének 1982-es kiegészítéséből)

Árulkodás

Amikor korábban arról írtam, hogy a gyerekeknek egymástól is biztonságban kell lennie nem annyira a fizikai erőszakra (bár ez is előfordul már a legalsó osztályokban), sokkal inkább a szellemi erőszakra gondoltam. Emberek százszámra – tanárok, volt tanárok, gyakorló tanárjelöltek, emberek, akik maguk tanítják gyerekeiket és gyerekek maguk is – számoltak be arról, hogy osztályokban azt látták, hogy azokat a gyerekeket, akik valamit nem tudnak, vagy csak rosszul tudnak valamit megcsinálni, a többi gyerek, sőt a tanárok is kigúnyolják.

Amikor elkezdtem az ötödikes osztályomat tanítani, elhatároztam, hogy ezt meg fogom változtatni, nem azért mintha ezzel kapcsolatban valami nagy elméletem lenne – azok később jöttek – hanem azért, mert általában szeretem a gyerekek társaságát, és gyűlölöm, ha látnom kell, hogy közönségen és erőszakosan viselkednek.

Megosztás

Fóti Péter: Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?

  

A porosz iskolarendszert szokás szidni. De mit is értünk alatta, miért szidjuk jogosan?

Gyakran a kritika kimerül felszíni dolgokban: úgy tűnik, mintha a porosz iskolarendszer csupán a szigorú tanárt jelentené. Bár ez önmagában igaz, a rendszer azért ennél többet jelent. Többet jelent, mert magában foglal egy hibás tanuláselméletét, egy rossz iskolai szervezetet, egy rossz tanári szerepet is. Az alábbiakban megpróbálom a rendszert leírni, keletkezését, és azt is, ahogy elterjedt, és terjed ma is. 

A rossz tanuláselmélet

 Sajnos általánosan elfogadott, hogy az ember úgy tanul, különösen a gyerek, hogy az egyszerűtől a bonyolult felé halad, hogy a konkrét felől az absztrakt felé halad. Először megtanuljuk a hangokat, egyszerű nyelvtani struktúrákat, hogy később megértsük a nyelvet, hogy azután írni és olvasni tanuljunk. Először megtanulunk számolni, hogy később bonyolult matematikai operációkat tudjunk elvégezni. Először történelmi tényeket tanulunk, hogy később összefüggéseket értsünk meg. A pszichológiában ezt az elméletet asszociációs elméletnek hívják. (A továbbiakban nevezzük ezt standard elméletnek) Ezt a teóriát vette át a porosz iskolarendszer pedagógiája is. A valóságban a gyerekek máshogy tanulnak.

Megosztás

Fóti Péter: A tanulás tantervközpontú és gyerekközpontú felfogása

A tanulás az iskolával kapcsolatban leggyakrabban használt fogalom. A gyerekeket az iskola jó tanuló vagy rossz tanuló címkével látja el, és azt sugallja, hogy ez a tulajdonsága a tanulónak a tanulótól függ. Most részletesebben  amellett szeretnék érvelni, hogy a rossz tanulókat részben az iskola saját maga produkálja, amikor osztályozza, értékeli őket, amikor versenyre biztatja őket és nem kooperációra, amikor a tantervet és nem a gyereket akarja tanítani.

Megosztás

John Holt: Tekintély

A szerző Freedom and Beyond (Szabadság és azon túl) c. könyvének  5.  fejezete


Némelyek, akik az iskolareformmal sokat foglalkoznak, gyakran túl sokat időznek annak a különbségnek a bemutatásával, ami a „nyitott iskolák“ és a „szabad iskolák“ között van. A nyitott (vagyis a szerintük „jó”) iskolák  olyanok, mint az új brit elemi iskolák: ahol a tanárok, szerintük,  "nem adják fel le tekintélyüket”. A szabad iskolákban (amik szerintük a „nem jó” iskolák), mint Summerhillben vagy számos más amerikai szabad iskolában,  a tanárok, szerintük, „feladják tekintélyüket”. Mások, akik a szabad iskolák szemszögéből nézik a dolgokat, ugyanígy definiálják a helyzetet, csak épp a szereplőket cserélik fel. Amikor magukról szólnak dühösen és megvetően  közlik: „Nem nyitott iskola vagyunk, hanem szabad iskola!“. Mindebből arra lehetne következtetni, hogy létezik egy jól látható-érzékelhető választóvonal, amely a nyitott és a szabad iskolák között húzódik. Pedig nincs!

Megosztás

A tanítás etikája

 


Látógatóink