Megosztás

James Herndon: Örömmel várni az olvasásórát?

XIII. A tanárok tanulnak

Tehát az 1968-as tanév elején eldöntöttük, hogy tényleg fogunk olvasást tanítani. A tanévkezdés előtti napokban Eileen, Arpine és én összesítettük roppant ismereteinket a témában. Úgy ítéltük meg, hogy mindez tetemes ismeretanyag lesz, sőt, annak kéne lennie. Arpine még soha nem tanított, de frissen jött az egyetemről, ahol olvasás és gyerekirodalom előadásokat hallgatott a San Franciscoi Állami Egyetem legalább egy első osztályú oktatójától. Eileen már számos helyen tanított olvasást, én pedig (mióta könyvem megjelent) nagykutya vagyok az oktatásban, aki a TV-ben is megjelent, és akit felkérnek, hogy előadásokat tartson arról, mi is a baj az iskolákkal.

Megosztás

James Herndon: Túlélés a saját hazádban

 

Tartalomjegyzék

Elsö rész

I. A sárkány

II. Az elveszett fiú visszatérte

III. Kolumbusz Kristóf (együtt a IV. és V.fejezettel)

IV. Kreatív művészetek

V. A sólyom visszatér / A sólyom fia

VI. Kutya az iskolában

VII. Egy terület a gyíkoknak

VIII. Az élet sodra

Második rész

#1 Találj egy jó iskolát, és küld oda a gyereked

#2 Börtön

#3 Senki

#4 A buta osztály

#5 Egy négy vagy öt perces beszéd egy konferencia számára, ami arról szól, hogy Meg kell-e változni az amerikai intézményeknek?

#6 Véletlen

#7 Házi len

Harmadik rész

IX. A nyúl hegyi iskola 

X. Óraterv

XI. A film szállító vetitö expresz csoport (nincs lefordítva...)

XII. Olvasás a saját hazádban

XIII. A tanárok tanulnak

XIV. A hüllök kitüntetése

 

 

Megosztás

James Herndon: Olvasástanítás Vietnámban

Részlet a szerző Hogyan éljünk túl saját hazánkban c. könyvének 10. fejezetéből - 1971

Nemrég Ron Schmidt tizedestől kaptam levelet. Schmidt észrevette, hogy olvasni nem igazán tudó felnőtt férfiak vannak mindenfelé, de még a hadseregben is, sőt, még az ő egységében is Vietnámban. Bosszantotta, hogy nem képes valaki olvasni? Elhatározta, hogy megtanítja olvasni a Roy Washington nevű fickót. Mivel sehol nem találtak olvasókönyvet a környéken, így a "Bilincs és mosoly" puhakötéses példányából kezdtek el olvasni tanulni, ő és Washington. Később Schmidt az otthon tanárként dolgozó édesanyjától kapott néhány általános iskolai olvasási segédanyagot.

Nemsokára, ahogy Schmidt írja, Washington már olvasott valamicskét és mindenkinek elújságolta, hogyan tanulta. Schmidt gyakran látta őt értesítéseket olvasni az egység hirdetőtáblájánál, kiképzési kézikönyveket, hajózási címkéket és jeleket bújni. Az öreg Harvey-ra emlékeztetett ez, és ahogy Harvey és én, úgy Schmidt és Washington is igencsak meg voltak elégedve önmagukkal és már előre terveztek.

Megosztás

James Herndon: Óraterv

 

Részlet a szerző Hogyan éljünk túl saját hazánkban c. könyvének 10. fejezetéből - 1971

 

 

9. fejezet

A nyúl utcai iskola (Rabbit Mountain) nappali iskola volt. A gyerekek velünk maradtak az első négy (tanulmányi) órára. Aztán ebédeltek, majd folytatták (vagy nem) a Spanyol Felső Tagozatos Iskola szokásos napirendjét – testnevelés, fakultatív tárgyak, stb.. Mi a kötelező olvasás és a többé-kevésbé kötelező matematika órákat biztosítottuk; azaz, elvileg részt kellett venni a matekon, de Bill gyakorlatilag mindenféle átlátszó ürüggyel kiengedett. Arpine és Eileen nem engedett ki senkit az olvasásról, hacsak nem voltál hulla. Tehát bármely megadott órán 15-20 gyerek volt matekon, 6-7 fő az egy-egy olvasáson, és a többiek velem. A „többiek” létszáma váltakozó volt, attól függően, hány gyerek látogatott hozzám hamis igazolásokkal a rendes órákról, hányan szálltak ki- vagy be Rabbit Mountain-be, akár szülői segítséggel, hányan próbáltak ki egyéb rendes órákat, mint a természettudomány, társadalomtudomány, mittudommi és tértek vissza kipróbálva azokat. Mi, enyhén szólva, képlékenyek voltunk. A diák számára ez annyit tett, hogy bejött a suliba és elment olvasásra, aztán matekra (vagy fordítva) és aztán az én termembe 2 tanórányi időre. Vagy hozzám jött és aztán olvasásra és matekra.

 

Megosztás

James Herndon: Miért kegyetlenek egymással a gyerekek az iskolában?

(Fóti Péter kivonata)

Miért van az, hogy kegyetlenek egymással a gyerekek? – kérdezi Herndon How to Surviwe in Your Native Land c. könyve második része első fejezetében. A fejezet címe így szól: „Keressen egy jó iskolát és küldje oda a gyerekét”. Herndon szerint még abban az iskolában is, ahova kizárólag olyan gyerekek járnak, akik előnyös helyzetben lévő családokból jöttek, előfordul a jelenség, hogy a gyerekek egymás között kegyetlenek. Hogyan lehetséges ez, mire vezethető vissza? Ez még akkor is így van, ha az iskola mindennel felszerelt, van nagy kertje, nagyszerű, intelligens tanárai vannak. Még ezekben az iskolákban is verik és szidják egymást a gyerekek.

Megosztás

James Herndon: Börtön

részlet a "How to Survive in Your Native Land" c. könyvből

Magyarázatok, 2 . fejezet (97-98. old.)

Természetesen elfelejtettem valamit még újra elmondani neked, amit úgyis tudsz. Ami az iskola alapja, még azok előtt, hogy ott győztesek és vesztesek vannak, ez pedig az, hogy mindenkinek oda kell járnia.

Még akkor is, ha te gazdag vagy, vagy különc, és a gyereket egy magániskolába adod, vagy létrehozol egy szabad iskolát, akkor is kapcsolatban maradsz az állami iskolákkal. Persze a legtöbb esetben ezek közül egyikkel sem rendelkezel. Iskolába kell menned.

Azokat az amerikai gyerekeket, akik nem járnak iskolába, börtönbe csukhatják. Ha az engedélyezettnél többet hiányoznak, börtönbe kerülhetnek. Ha elég sokat kerülik iskolát, akkor börtönbe kell menniük. Ha a szülök nem gondoskodnak arról, hogy a gyerekek iskolába járjanak, akkor a szülőket alkalmatlannak ítélik a gyerekekre pedig börtön vár.

Megosztás

James Herndon: A Nyúl-hegyi iskola 

A How to Survive in Your Native Land c. könyv III. részének 9. fejezete

 

III. rész

Richard tőlem balra egy fa alatt ül és ebédel. Apró gyökerek és füvek fekszenek az előtte kiterített újságpapíron. Nézd – mondja - 12 különböző ehető növény! Egyet megkóstolok. Kesernyés ízű, mint a petrezselyem. Néhány nevét felsorolja nekem, de a többire nem emlékszik. Honnan tudja akkor, hogy ehetőek? Mérgezőek is lehetnek, Ricsi – mondom neki. Lehetséges, hogy éppen most mérgeztél meg, hogy hagytad megennem azt az ismeretlen növényt! Ez mulattatja, vigyorog, de komolyan hozzáteszi, hogy semmi vész. Csak a nevét felejtette el. Nem mérgező. Mind ehető. Ezért hívják őket ehető növényeknek, adja tudtomra.

9. fejezet

Egy ideje történt a Spanyol felső tagozatos iskolában (Spanish Main School), hogy az Éretlen szó kiment a divatból és helyette a Teljesítmény -Visszatartó (Non-Achiver) jelent meg. Ez az, ami mindenkit megőrjít egy iskolában, még akkor is, ha ezzel senki sincs tisztában. Az ember szereti a történelmet, szereti tudni, dolgok miért kezdődnek el, fejeződnek be, szereti az okokat látni, és ez az iskola esetében reménytelen. Nincs semmi ok, mert tulajdonképpen nincs is oka. Ugyanakkor a Teljesitmény-Visszatartó szó feltűnően sokszor jelent meg a San Francisco-i Állami Egyetem kurzuskínálatában, a tanácsadók folyvást utaltak rá, a tanárok használni kezdték, ezt olvashattad az iskolai előmenetelt dokumentáló dossziékon.

Megosztás

 

Részletek James Herndon: Túlélés a saját hazádban c. könyvéből

(3.,4. és 5. fejezet)

A könyv eredeti címe: How to Survive in Your Native Land / 1971 Simon and Schuster

Fordította: Virágh Szabolcs és Fóti Péter

James Herndon (1926-1990) amerikai tanár, aki az 1970-es évek legjobb pedagógus-írói közé tartozik, többek között John Holt, George Dennison és Paul Goodman mellett. A fordítás azt a ritka pillanatot mutatja be az amerikai iskolarendszer történetéből, amikor nemcsak tanítani lehetett a hagyományostól eltérő módon, hanem arról írni is. Herndon ki merte mondani, hogy az iskola kényszerjellege nem szolgálja a gyerekek igényeit, és elnyomja kreativitásukat. A fordításban átérezhetjük a másként gondolkodó tanár nehézségeit, és osztozhatunk győzelmében.

3. fejezet:

Kolumbusz Kristóf

Körülbelül egy hónappal az egyik tanév vége előtt, Frank Ramirezzel kitaláltuk, hogy indítunk egy új kurzust a következő évben. Egyszerű elképzelés volt: egy kettőnk által vezetett dupla órát terveztünk, ami mentesülne a kötelező tanmenet, az osztályzás és több fegyelmi szabály, elsősorban a teremelhagyás tilalma alól.

 

Megosztás

Fóti Péter: Cigányok és négerek az iskolában

James Herndon: „The Way It Spozed To Be" (Ahogyan a dolgoknak lenni kellene) (könyvismertetés)

Újraolvastam James Herndon első könyvét, melynek címe: "The Way It Spozed To Be", a mű 1967-ben jelent meg, de egy 1955-ös történetet mesél el. Herndon 1926 és 1990 között élt, és 1955-ben kezdett tanítani. Jórészt abban a korszakban működött, amiről az amerikai kritikai pedagógia kutatója, Beckmann a következőket írja:

Az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek közepéig tartó évtized a legjobb és a legrosszabb időszak volt azoknak, akik a tanulás egy aktívabb modelljét támogatták Amerikában. A legjobb időszak volt, mert például a „nyitott osztály” fogalma kulturális jelenséggé lett, amelyet kézikönyvek, újságok, hálózatok hirdettek, és a szövetségi kormányzat aktívan támogatott. Nemcsak izolált iskolák léteztek különösen tehetséges tanárok vezetésével, mint Bronson Alcott[1] vagy Caroline Pratt, hanem elég tanár, diák és elég lendület, hogy ezek egy kritikus tömeget érjenek el, amit mozgalomnak is nevezhetünk. Ebben az időszakban keletkezett, mind mennyiségben, mint minőségben a legtöbb oktatásról szóló könyv országunk történetében. Valójában ez az időszak mondhatja magáénak, hogy egy új műfaj született, amely összekapcsolja a személyes beszámolót, a kulturális elemzést, a radikális társadalmi jövendölést olyan nagyszerű, irodalmi értékű könyvekben, mint John Holt[2] „How Children Fail” (1964/82), Herbert Kohl „36 Children” (1967), James Herndon „The Way it Spoused to Be” (1968) és George Dennison „The lives of Children” (1969). Az emberi jogi és a háborúellenes mozgalmakból kölcsönzött teremtő erővel sok elkötelezett fiatal fordult az oktatás felé, amiben az egész társadalom felszabadításának és megváltoztatásának útját látták.[3]

Magamat szeretném ehhez a nemzedékhez kapcsolni, mert el vagyok idegenedve az állami iskolák világától, nem tudnám oda tanárként betenni a lábamat, annak ellenére, hogy kedvelem a gyerekeket és szívesen megélnék abból, hogy tanítom őket. Csakhogy ahhoz szabadság kellene az iskolában, ami pedig nincs, és belátható időn belül nem is lesz. Ebben a vonatkozásban üdítő kivétel volt az 1960-1975-ös időszak Amerikája és Angliája, sőt kisebb mértékben még Nyugat-Németországa is. Ebben az időben ezekben az országokban tömegesen alakultak szabad magániskolák, és úgy tűnt, az állami iskolákban is radikálisan megváltozhat az élet. Herndon azok közé tartozott, akik támogatták ezeket a változásokat, és írásaival elő is igyekezett segíteni azokat. A nagy változás azonban elmaradt. Herndon megmaradt tanárnak az állami iskolában. Neki a ’60-as évek azt jelentették, hogy lehetett kísérletezni, támogatást lehetett kapni olyasmire, amire ma még gondolni se lehet az iskolában.


Látógatóink