Megosztás

A New York Times megemlékezése A. S. Neill-ről

1973. szeptember 24.

A mai napon, a Suffolk megyei Alderburgh-ban, 89 éves korában elhunyt a Summerhill Iskola vezetője, Alexander Sutherland Neill, egy olyan innovatív angol iskola alapítója, ahol a gyerekek a saját igényeik szerint fejlődhetnek.

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között (A Dominie In Doubt - 1920) - III. rész

 3. fejezet

[…]

61. o.

Macdonald önkormányzat-kísérlete kimúlt. Tegnap a tanítványai megkérték, térjenek vissza a régi rendszerhez.

- Megunták, hogy magukról gondoskodjanak– magyarázta Mac. – Folyton ítélkezniük kellett egymás rosszalkodásai miatt, és ettől megcsömörlöttek.

Megpróbáltam elmagyarázni Mac-nek, miért mondott csődöt a terve. Az önkormányzat csődöt mond, ha nem jelent teljes önkormányzást. Mac volt a levezénylő és az irányadó; ő írta meg az órarendet, ő kezelte a csengőt, és ő határozta meg a szünetek hosszát. A gyerekeknek már csak az a dolguk maradt, hogy fenntartsák maguk közt a rendet, ezért aztán rászoktak egymás beárulására. Minden energiájukat a büntetések kiszabására fordították. A gyűlésük egy rendőrőrssé korcsosult. Ez elkerülhetetlen volt; Mac azzal, hogy előre lefektetett minden szabályt, megfosztotta a gyerekeket attól, hogy kreativitásukat kibontakoztathassák. Nyilvánvaló, hogy abba fektették minden energiájukat, amibe lehetett: a szabályok ellen vétkezők megbüntetésére. Dióhéjban, romboló tevékenységekbe ölték az energiájukat, ahelyett, hogy építő jellegű dolgokkal foglalkoztak volna. Mac most le van lombozva.

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között (A Dominie In Doubt - 1920) - II. rész

2. fejezet

[…]

32. o.

Mac gyerekfelügyelőnője ma beteget jelentett, úgyhogy Mac boldogan elfogadta a segítségemet. Belépésem után fél órával benézett a terembe, hogy lássa, hogyan boldogulok. A legtöbb gyerek körülöttem zsongott, Mac pedig a homlokát ráncolta. Ezt látva, mindenki visszasomfordált a helyére.

- Úgy látom, rendelkezik azzal a végzetes adottsággal, amivel a gyerekeket egy pillanat alatt demoralizálni lehet – morogta.

Ez még sosem jutott az eszembe, de akkor is tény: tényleg demoralizálom a gyerekeket. Nem olyan régen, elmentem egy Montessori iskolába, egy szó nélkül léptem be. Öt perc sem telt bele, és az összes eszköz a padlón hevert, és a gyerekek mind körülöttem tolongtak. Nagyon elszégyelltem magam, mert éreztem, hogy ha akkor maga Montessori belép a terembe, a látvány rettentően felháborította volna. Nem tudom megmagyarázni, miért vagyok ilyen hatással a gyerekekre. Talán mert ösztönösen érzik, hogy én nem keltek se félelmet, se tekintélyt, vagy akaratlanul is meglátják bennem a kisdedet. Mindenesetre, ahogy Mac mondja, ez egy végzetes adottság.

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között (A Dominie In Doubt - 1920)

 

Homer Lane-nek, akinek már az első előadása meggyőzött arról, hogy a nevelésről mit sem tudok. Nagyon sokkal tartozom neki, de figyelmeztetnem kell olvasóimat, hogy ő semmiképpen sem vonható felelősségre mindazért, ami ezeken a lapokon olvasható. Sosem értettem meg őt eléggé ahhoz, hogy csodálatos pedagógiai elméletét tökéletesen kifejtsem.”

 

1. fejezet

- Csak mondja el az őszinte véleményét az Egy iskolamester naplójáról. Nagyon szeretném hallani! – mondta Macdonald miközben egy ócska bicskával kaparászta a pipáját. Macdonald jelenleg a Tarbonny Elemi Iskola igazgatója; jól ismerem a helyet, magam is ott voltam két éven át segédtanító.

Hat napja írt nekem, hogy jöjjek el hozzá egy kis vakációra, mire én már pakoltam is, és Euston felé vettem az irányt.

A ma esti vacsorát az én tiszteletemre rendezte, a vendégek a környékbeli iskolák tanárai és azok feleségei; egyiküket sem ismertem. Beszélgettünk a háborúról, a drágulásról, meg ezer más témáról. Egyszer csak valaki megemlítette a pedagógiát, és persze egyből az én szerencsétlen Naplóm került terítékre.

Nagyon szerettem volna folytatni egy bizonyos Mrs. Brownnal megkezdett diskurzusomat a kistestű Minorca-tyúkokról meg a nagytestű Buff Orpington-csirkékről, de akaratom ellenére belerángattak a szerencsétlen társalgásba. Mikor mindenki elment, Mcdonald újra felhozta a témát.

- Nem valami fair dolog megkérdezni – jelentette ki Mrs. Macdonald – egy írót a saját művéről. Egy író nem tudja megítélni a saját könyvét, ahogy egy anya sem a saját gyerekét.

- Ezzel egyetértek! – mondtam. – Senki sem tudja a viselkedését megítélni, könyvet írni pedig a viselkedés részét képezi. Ezen kívül, van még egy ennél is nyomósabb érv, amiért nem tudja megítélni saját munkáját – tettem hozzá.

- Mert sosem olvassa el? – vigyorgott Macdonald.

Megráztam a fejem.

Megosztás

A. S. Neill: A Dominie's Log (Egy iskolamester naplója - 1915)

Tartalom

Előszó ("Egy százéves könyv" - megjelent a Taní-Tani-ban)

I.

II.

III. (részlet)

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX. (részlet)

X

XI. (részlet)

XII.

XIII.

XIV.

XV.

XVI. (részlet)

XVII.

XVIII.

 

 

Megosztás

A. S. Neill olvasói levele a ZEIT c. német lapnak

1970. október 30.

A tekintélyellenes szónak, ahogy én azt értem, nincs köze a politikához. Summerhillt akkor nevezhetjük tekintélyellenesnek, ha a tekintélyen azt értjük, hogy a felnőttek uralkodnak a gyerekek felett. A gyakorlatban nekünk van saját tekintélyünk: az iskolagyűlés.

Már régen feladtam azt a hitemet, hogy a politikán keresztül reformokat lehetne elérni. Az orosz forradalom politikai forradalom volt, ami a kezdetekkor a szabadságot jelentette az iskolákban, és szabadságot a szerelmi életben. De ma, aki egy kommunista országban lát egyéni szabadságot , annak baj van a szemével.

A politika Angliában, ahogyan az Egyesült Államokban sem, nem tesz semmit azért, hogy a nevelés intézménye megváltozzon. Az ellenkezőjét teszi. Úgy programozza a gyerekeket, hogy azok az uralkodó hatalmakat, a gazdasági vezetőket kövessék.

Megosztás

A. S. Neill: a pedagógia Gandhija

írta: Fóti Péter

http://nevelestudomany.elte.hu/index.php/2014/06/a-s-neill-a-pedagogia-gandhija/

Ez az emlékező írás abból az alkalomból született, hogy Summerhill legendás alapítója éppen száz éve, 1914-ben lett egy kis vidéki iskola megbízott helyettes igazgatója. Itt írta az A Dominie’s Log (Egy iskolamester naplója) című első, figyelemfelkeltő könyvét.

Az 1883 és 1973 között élt skót A. S. Neill-ről, akinek első könyve éppen 100 éve jelent meg, sokat írtak. Német életrajz írója „az utolsó pedagógiai szupersztárnak” nevezte őt, aki túlélte Rudolf Steinert, és Maria Montessorit, akikkel egy kategóriába szokták sorolni. Ez a besorolás jogos is, meg nem is. Jogos, mert Neill is szakított a hagyományos iskolamodellel, ahol a gyerekek kényszerűen órák hosszat csöndben ücsörögnek a padokban, és inniuk kell a tanárok szavait. Jogtalan, mert Neill reformjai messzebbre mutatnak. Két legfontosabb inspirátora az amerikai Homer Lane és a német Sigmund Freud volt. Az előbbitől az iskolai önkormányzat gondolatát vette át, az utóbbitól a másik ember megértésére való törekvést. Persze Freud maga is Homer Lane inspirátora volt, akit azonban Lane bizonyos fokig a feje tetejéről a talpára fordított. Freud nem volt képes szakítani a monoteista világvallások pesszimista emberképével, és munkásságában ott bujkál a feltételezés, hogy az ember bűnben születik, hogy a kultúra arra való, hogy általa legyőzzük a velünk születtet rosszat. Nem, mondta Lane, és nyomán Neill is: el kell vetni a bűnbe esés tanát, és vissza kell térnünk a bűnbeesés ideje előtti emberiséghez. Vissza kell térni a több mint 6000 évvel ezelőtti állapotba, amikor a hódítás nem volt fontosabb a közösségi létnél, amikor az igazság még fontosabb volt, mint az fizikai erő. Ezen gondolatok alapján rendezték be a Summerhill Iskolát, és ezek alapján működik 93 éve. Az iskola alapjai ugyanazok, mint amit Gandhi is hirdetett: az erőszak nem megoldás a problémáinkra. Helyettük az iskola legyen egyben igazságszolgáltató közösség, és kormányozza az egész közösség az iskola társadalmi életét a közvetlen demokrácia alapján. Ugyancsak az erőszakmentesség jegyében vette észre Neill, hogy a gyerekek kíváncsisága a világ dolgai iránt csak akkor marad meg, ha beleszólhatnak abba, hogy mit tanuljanak. Az erőszak, amelyet az iskolákban a gyerekek elszenvednek még csak nevén se nevezhető. Kimondani is bűn, hogy a kéretlen tanítás káros a gyerekekre, hogy a felnőttek hatalmi éhségének való kiszolgáltatottságuk lelkileg rombolja őket, és erőtlenek maradnak. Summerhill ezért a békére és az erőszakmentességre áhítozó szülők Mekkája, Neill pedig a pedagógia Gandhija!

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester naplója (1915) - részletek

IV. rész

      

16. fejezet

176. o.

 

Micsoda fantasztikus nap volt a mai! Úgy tizenegy óra tájban kopogtattak a terem ajtaján, és egy fiatal hölgy lépett be.

- Ó, Istenem! – kiáltottam fel. – Dorothy! Hát téged meg mi szél hozott errefelé?

- Épp Edinburgh-ba megyek – magyarázta - , tudod öregem, turnézom.

Dorothy színésznő egy zenés komédiákat játszó vándortársulatnál, és nagyon régi barátom. Bámulatos egyéniség, maga a móka és csibészség megtestesítője, de ha arról van szó, nagyon komoly is tud lenni.

Ránézett a gyerekeimre, összecsapta a kezét, úgy kiáltott fel:

- Nahát! Te tényleg ezeket a gyerekeket tanítod? Tarts nekem is egy órát! – azzal beült Violet Brown mellé a padba. Hálát adtam a Jóistennek, hogy sosem akartam a tiszteletet kivívni az osztályomban.

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester naplója (1915) - részletek

III. rész

      

14. fejezet

150. o.

Péntek este a faluházban előadást tartottam „Gyerekek és szüleik” címmel – jó sok szülő jött el kíváncsian, vajon mit tudok én nekik erről mondani. Az előadás után megkértem őket, hogy tegyék fel kérdéseiket.

- Mit mondana annak az embernek, akinek a fia nem csinálja, amit mondanak neki? – kérdezte Brown, az asztalos.

- Megkérném azt az embert, hogy nézzen magába, vajon volt-e joga azt parancsolni a gyerekének, aminek a fia ellenszegült. Például, ha maga megparancsolná Jim fiának, hogy ne fütyürésszen, mialatt maga olvas, az a korával és testméretével való visszaélés volna. Amennyire én Jimet ismerem, biztosan abbahagyná viszont a fütyülést, ha szívességként kérné tőle.

- Csak nem kérhetek a saját fiamtól szívességet! – mondta.

Csak mosolyogtam.

- De más gyerekektől igen. Hiszen nem ragadja meg a gallérjánál fogva Fred Thompsont, és ordítja a fülébe, hogy „Most azonnal add fel azt a levelet a postán!” Finoman megkéri, hogy „Légy szíves, légy jó gyerek, és add fel azt a levelet a postán!” És Fred ezerszer szívesebben adja majd fel a maga egyetlen levelét, mint az apja tonnányi küldeményeit.

A közönség nevetett, Fred apja pedig megszólalt:

- Ó, atyám! Milyen igaza van, mester!

- Kisgyerekkoromban utáltam, amikor arra kényszerítettek, hogy a kertünket gazoljam, – folytattam – ám a szomszédban boldogan szöszöltem órákig is. A gyerekek szeretnek szívességet tenni.

- Na, ja! – vágott közbe Brown. – Ha ott a penny jutalom kilátásban, akkor igen!

Megosztás

A. S. Neill: Egy iskolamester naplója (1915) - részletek

II. rész

  

4. fejezet

45. o.

Egy fiatal tanfelügyelő állított ma be hozzánk. Tantárgya a kézírás, és elméletei is vannak a témában. Nekem is vannak. Úgyhogy érdekes beszélgetést folytattunk.

Ő úgy gondolja, hogy a kézírás egy gyakorlati tudomány, ezért úgy kell megtanítanunk a gyerekeket írni, hogy ezzel a tudással a birtokukban tizennégy éves korukban képesek legyenek egy állást megszerezni.

Szerintem, a kézírás egyfajta művészet, olyan, mint a szabadkézi rajz. Az én nézetem a helyénvalóbb, mert az övét is magában foglalja. Ha össze kéne mérnünk az erőnket, simán megverném tollforgatásban. Nem értettem, min aggódik annyira. Mit számít a stílus? Az a művészet teszi széppé az írást, amit a stílusba fektetünk bele. Két óra alatt megtanítok egy gyereket írni; egyszerűen csak lassan kell írnia ahhoz, hogy szép is legyen. Én a régi típusú tanítói kézírást kedvelem; a laza csuklóval írt kerek betűket a vastag lefelé és vékony felefelé mutató vonásokkal. Szeretem az „m” betűket a szép kapcsolódásaival középen. A Times másolófüzete az etalon – számomra. De ennél többet miért is szólnék a témáról. Kár lenne a tintáért.


Látógatóink