Megosztás

John Holt: Miért nem segit a piros tinta az irástanításban?

Fellapoztam az Observer 1982.10.12.-i számát, amely cikket közöl Ted Sizer-től az írástanításról. Akkoriban írtam is egy levelet neki –de mégsem küldtem el, azt gondolván “Mi célja lenne hiábavaló vitába keveredni?”.

Újra elolvasva a cikket nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy fel ne hívjam a figyelmet arra, hogy annak szinte semmi köze a valósághoz, ahogy az elmúlt pár évben szinte egyetlen iskoláról szóló írásának sem. Sizer egy Horatio nevű képzeletbeli angoltanárról ír, “aki hisz a szigorú írásoktatásban”, de akinek nincs ideje “piros golyóstollal elgondolkodtató bírálatot írni a margóra, vagy a diák szövegébe bárhova”. Legyen kevesebb diákja, javasolja Sizer, így hosszabb dolgozatokat írathat, több margót írhat tele piros golyóstollával, ennélfogva feltehetően jobb írókat nevel.

Mindez egy Álomvilágbeli képzelgés.

Megosztás

John Holt: A tanulás nem a tanítás eredménye

A gyerekek nemcsak kiválóak a tanulásban; sokkal jobbak benne, mint mi. Tanárként sok időmbe tellett, mire erre rájöttem. Találékony és leleményes tanár voltam, ügyesen gondoltam ki óravázlatokat, bemutatókat, motiváló eszközöket és mindenféle abrakadabrát. És csak nagyon lassan és fájdalmasan – higgyék el, valóban fájdalmasan – tanultam meg, hogy amikor elkezdtem kevesebbet tanítani, a gyerekek elkezdtek többet tanulni.

Öt és hét szó közötti terjedelemben össze tudom foglalni, mit tanultam meg végül tanárként. A hétszavas verzió: a tanulás nem nevezhető a tanítás eredményének. Az ötszavas változat: a tanítás nem okoz tanulást. Ahogy már korábban is említettem, a szervezett oktatás arra a feltételezésre épül, hogy a gyerekek csak akkor, csak azt és csak azért tanulnak, mert mi tanítjuk őket. Ez nem igaz. Mindez majdhogynem száz százalékig hamis.

Megosztás

John Holt: Elhanyagolt fiatalok közössége

Részlet a szerző "Iskola kudarcok" c. könyve 2. fejezetéből - Gondolat Kiadó, 1991

1959. október 3.

Tegnap három fiúval utaztam a metrón a Park Street felé. Rendkívül hangosak, izgatottak és közönségesek voltak. Valószínűleg nem voltak „bűnözők”, de kinézetük alapján az is elképzelhető lett volna róluk, és egészen biztosan ilyen benyomást akartak kelteni. E váratlan találkozás felkavart.
Annyira nem illettek bele az emberi kategóriába, hogy inkább már a vadállatokhoz álltak közel – de ez meg már az állatokra nézve sértő. Elkerülhetetlenül az az érzésem támadt, hogy nincs már hozzájuk vezető út, magukba zárkóztak. A kocsiban engesztelhetetlen és ideges harag sugárzott feléjük, amit ők láthatóan érzékeltek és élveztek. Az emberek lélekben igyekeztek minél távolabb húzódni tőlük.
Ahogy figyeltem ezeket a fiúkat, elkezdtem olyannak látni őket, amilyenek voltak. Minden alkalommal, amikor valamelyikük mondott vagy csinált valamit a kocsiban utazók megbotránkoztatására, azonnal izgatottan társaira pillantott, vajon elismerésben részesítik-e. És jött a következő, hogy bandatársai arcát fürkészve, hangerőben és balhézásban elődjén is túltegyen. Hirtelen világossá vált előttem, hogy mennyire magányosak, feszültek és riadtak ezek a fiúk, s hogy akármire, egyszerűen bármire hajlandóak, csak hogy egy pillanatra elnyerjék haverjaik elismerését. Biztonságuk csupán annyi volt, amennyit társaik elismeréséből meríthettek, miközben ők maguk annyira szorongtak, hogy szinte semmi stabilitás nem maradt belőlük. Ha egyikük nevetni kezdett egy viccen, az nem tartott soká, mert rögtön felébredt benne az igény, hogy megmutassa: mutatványával ő is meg tudja nevettetni a másikat. Egymás elismerése szinte azonnali féltékenységet szült.

Megosztás

John Holt: How Children Learn (Hogyan tanulnak a gyerekek) 1967, 1983 - részlet

A gyermekek gondolkodásmódjáról szóló könyvemmel nem az a célom, hogy rávegyem a tanítókat és pszichológusokat arra, hogy a régi alapelveiket újakra cseréljék, arra azonban szeretném őket rávenni, hogy vegyék szemügyre a gyermekeket: türelmesen, kitartóan, tisztelettel és mindaddig ne gyártsanak elméleteket és ne alkossanak véleményt, ameddig fejükben ki nem alakul - ami jelenleg többségüknél nincs meg - egy meglehetősen pontos modell arról, hogy milyenek is a gyermekek.

Megosztás

John Holt: Tanuló irányította tanulás

Részlet a Freedom and Beyond c. kötet The problem of choice c. fejezetéből

A kölcsönös bizalom hiánya csak az egyik ok azok közül, amiért a diákok a nekik felkínált szabadságot és választási lehetőségeket csak vonakodva használják fel. Tegyük fel, hogy mi magunk egyszer túljutunk azon, hogy a tanulók elhiggyék, hogy a mi ajánlatunk a választásra őszinte. A következő probléma, hogy önmagukban nem bíznak eléggé, hogy választani akarjanak. Ezen sem szabad csodálkoznunk. Az iskolában azt tanították, hogy ne bízzanak önmagukban, és ezt a leckét meg is tanulták - ez egyike azon kevés dolgoknak, amit az iskola jól megtanít. Minden, amit a hagyományos iskola tesz, világosan kimondja, hogy a tanulókra nem bízható semmi, még a tanulásukat illető legegyszerűbb döntés sem (mit és hogyan szeretnének legközelebb tanulni, tenni). A véletlennek vagy a diák saját elképzelésének itt nincs helye.

Megosztás

 

Fóti Péter: Kommentár John Holt Iskolai kudarcok c. könyvéhez

 

 

John Holt (1923–1985) első könyve a „How Children Fail” 1964-ben jelent meg. Sikerkönyv lett, írója Amerika-szerte ismertté vált. Második könyve, a „How children learn” 1967-ben látott napvilágot. A két könyvet együtt több mint másfél millió példányban adták el.

A Gondolat Kiadó a How Childern Fail-t Iskolai kudarcok címmel kiadta 1991-ben. A kiadó azonban nem nagyon figyelt, ugyanis Holt 1982-83-ban újra kiadta a két sikerkönyvét, kiegészítve 20 év tapasztalatával. A kiegészítéseket az angol kiadásban a margón jelzik. Így, aki akarja, olvashatja úgy is, ha kihagyja a jelölt részeket. Sajnos a magyar kiadásban az 1982-es angol kiadásra hivatkoznak, de az eredeti 1964-es könyv lett lefordítva. A német olvasók egy kicsit jobban jártak, mert ők az első könyvnél a kiegészített verziót kapták, de jelölés nélkül. Így személyes használatra az eredeti kiadás alapján magam jelöltem be a német kiadásba az új részeket. A német fordító azonban egy mondat erejéig megrettent: Holt a bővített kiadás bevezetőjének utolsó mondatában azt írja, hogy sajnos a könyv megjelenése utáni 20 évben folytatódott az iskolában a gyerekek intelligenciájának a tönkretétele. Ez a mondat a német fordítónak is sok volt, egyszerűen elhagyta. Holt második könyvének kiadása aztán már a magyar módszer szerint jelent meg, nem tartalmazza Holt 1983-as kiegészítéseit.

Megosztás

John Holt: Miért vallanak kudarcot a gyerekek az iskolában?  - bevezető az átdolgozott kiadáshoz (1982)

                

Miután a könyv megjelent emberek azt mondták nekem: "Mikor írsz arról egy könyvet, hogy hogyan vallanak kudarcot a tanárok?" A válaszom az volt, "hiszen erről szól a könyv."

De ha ez a könyv erről is szól, valami más is van még benne, nevezetesen az, hogy a könyv egy tanárról szólt, aki nem volt hajlandó beletörődni a bukásba. Az volt a munkám és választott feladatom, hogy segítsek a gyerekeknek megtanulni dolgokat, és ha nem tanulták meg azt, amit tanítottam nekik, akkor az volt a munkám és feladatom, hogy más utakat találjak, egészen addig, míg nem találtam olyat, ami működött.

Sok éven keresztül sürgettem és könyörögtem a tanároknak és a tanárjelölteknek, hogy vegyék fel munkájukban ezt a hozzáállást. A legtöbbjük azt válaszolta: Miért okolsz minket mindazért, ami az iskolában félresikerül? Miért akarsz bennünk bűntudatot kelteni?

Megosztás

John Holt: Iskolai kudarcok – Előszó (1964)

 

A legtöbb gyerek számáraz iskola kudarc.

Ez a kudarc sokszor beismert és tökéletes. A középiskolát elkezdők közel 40%-a kihullik menet közben.(Amerikai középiskolásokról van szó. - a szerk.) Főiskolákon az arány háromból egy.

Mások, ha papíron nem is, a valóságban azonban mégis „megbuknak". Csak azért fejezik be az iskolát, mert megegyeztünk, hogy átlökdössük őket az egyik osztályból a másikba, majd ki az iskolából, függetlenül attól, hogy tudnak-e valamit vagy sem. Sokkal több ilyen gyerek van, mint gondolnánk. Ha jóval magasabbra „emelnénk a mércét", ahogy azt egyesek szorgalmazzák, hamar kiderülne, hányan is vannak Osztályainkban el sem férne az a sok gyerek, aki képtelen megoldani a következő osztályba lépéshez szükséges vizsgatesztet.

De van itt egy fontosabb szempont, amely szerint jóformán minden gyerek kudarcot vall, egy-kettő kivételével, aki lehet jó, de lehet rossz tanuló is. Kudarcot vallanak, mert hiszen csak elenyésző töredékét sikerül kiaknázniuk annak a felmérhetetlen tanulási, megértési és alkotói kapacitásnak, amellyel születtek, s amelyet életük első 2-3 évében még maradéktalanul hasznosítottak.

Miért vallanak kudarcot?

Megosztás

John Holt: Miért vallanak kudarcot a gyerekek az iskolában?

      

(Copyright 1964, 1982), New Delta edition 1988

Tartalomjegyzék

Bevezető (George McGovern) 1988

Köszönetnyilvánítás

Előszó (1964)

Előszó a bővített kiadáshoz (1982)

1. fejezet: Stratégiák

2. fejezet: Félelem és kudarc

3. fejezet: Valódi tanulás

4. fejezet: Miért vallanak kudarcot az iskolák

5. fejezet: Összefoglalás

A szerzőről

Utószó (Fóti Péter) (2013)

 

 

Megosztás

John Holt: Koncentrációs tábor és az iskola

(Részlet a szerzö: Iskolai kudarcok c. köynvéböl 173-177.old / Gondolat kiadó)

Nemrég egy faji szokásokról szóló cikkben valami nagyon megragadott, de csak mostanában kapcsoltam össze a gyerekekről való ismereteimmel.

A cikk írója német koncentrációs tábor foglya volt a háború alatt. Ö és fogolytársai, megpróbálván menteni életüket és maradék emberi méltóságukat, és megpróbálván szembeszegülni, rabtartóik parancsaival szembeni minden tehetetlenségük ellenére kifejlesztettek a helyzet kezelésére egy sajátos tábori személyiséget. Magukra öltöttek egy kedves, bamba álarcot, bugyután vigyorogtak, együttműködési hajlamot mutattak, csak éppen magatehetetlennek bizonyultak - mint Svejk, a jó katona: Ha mondtak nekik valamit, akkor nagy figyelemmel hallgatták, buzgón bólogattak hozzá, és kérdéseket tettek föl, amelyekből nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen szót sem értettek meg az egészből. Amikor ezt a taktikát nem tudták már biztonságosan alkalmazni, akkor amennyire csak lehetett, az ellenkezőjét csinálták a feladatnak, vagy éppen megcsinálták, de olyan rosszul, amilyen rosszul csak merték. Természetesen tudták, hogy ezzel nem nagyon hátráltatják a németek hadmozdulatait, de még a tábor vezetőségét sem akadályozzák semmiben, mégis, ez a taktika valamennyire segített megőrizni az integritásukat.


Látógatóink